Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram - Május
egy gyermek könnyeinek átlátszó hőmérséklete van benne.
Gazduram
míg mondatokból építed várad,
a vers polifoam melege
hízeleg és visszatámad
az édes, sós érzések különös egyvelege
ujjaidból árad,
míg a hétköznapokból van elege
eltávolodsz, a földet sem éri a lábad... - ez az egész lényege.
így lesz az alkotás maga, a túlélés bélyege.
fent, Téged ajándékoztak nekem alkotó-társnak
váltófutásunknak szinte semmi sem kedvez,
mégis valami éltető nedv ez,
mely megtart minket – egymásnak.
Jóna Dávid (2013.03.29)
Gazduram
A lap sivatagán elindul két betű,
a klaviatúrán versszívbillentyű,
életünk valami örökölt és tovább adott forma,
ezernyi szóban tükrözzük, ahogy összetörünk darabokra,
de a pillangó halkan legyezi a nyár arcát,
a fa ágválláról leejti a tél rangját,
én hintaszékbe ülök, olvasom versedet,
míg világod, fűtőtestem felett lebeg.
Szentjánosi Csaba (2013-03-29)
Gazduram
tarkón kipörögni egy magamutogató hajlamot,
mikrofonba hörögni egy igen egyszerű dallamot,
a sor kígyózik, oda se nézz (a sereg: szem le)
a dalok nyúlnak, ragadnak, mint a méz,
de hogy elmész innen – sose jelented be…
tűsarkúban a lány, a gumicsónak közepén
egy képbe frissült jelenünk - így vagyunk most mi is: Te meg én...
indulni kéne, de csak óvatosan lehet,
a gumi könnyen szakad, a lélek felreped...
tüdővel sem bírjuk, a napokat írva méregtelenítjük...
a hit: vese -szerű
belső bárzenére simogatja hátat a költő hitvese,
ez olyan meseszerű...
hiába tépi az idő mindannyiunk húsát
úgy leplezi félelmét, s úgy cinizmusát,
hogy verset publikál,
így már nem is olyan félelmetes, a tetemre hívott nagy halál.
az egész esetleges, jelentéktelen, néha megható
értetlenül állunk, mint meztelen időjárás jelentés előtt
a két faluvégi klímakutató...
mintha a zsizsegős csehkettőn néznénk a mediterrán hajóutat kínáló
reklámot,
minket semmi sem vár ott,
belül utazunk, a képzelet adja a teret,
kívül is utaznánk persze, csak nincs rá keret...
Jóna Dávid (2013.04.05)
Gazduram
Péntek délután, Gazduram,
ülök íróasztalom előtt,
az alkony olyan fáradt,
dombok párnáin eldőlt,
én kisfiúként óriás versek
betűoszlopai között szaladok,
a nap-gyümölcsét megette az idő,
a csillagok kiköpött magok,
hallgatom ahogy a csend-lemezére
veszi föl Isten mondatainkat,
elaludt kezem, ahogy a lebegő-
mozdulat álomba ringat,
a víz amivel mosogattunk, elment,
a virág illata itt hagyott minket,
az éj sötét öltönyéhez, feleségem
kivasalja a fehér inget.
Péntek délután, Gazduram
itthon ülök íróasztalomra borulva,
úgy őrzöm húsvétot, mint
a megmaradt tojás, sonka,
úgy nézem a papírt, mint horgász
a vizet, várva a kiugró halat,
de felette csak az ide-oda
billegő toll-úszója marad.....
Szentjánosi Csaba (2013-04-05)
Gazduram
„Magyarország kellemetlen fekély az Európai Unió testén”.
Eörsi Mátyás - La Republica
emberek mennek az ismeretlennek,
ki fejjel előre, az koppanni fog,
politikai dízájnerdrog
sajnos, igen magas az ára,
s túl azon, hogy alkalmas a nyugalom megzavarására,
életeket változtat meg,
lesz néhány seb, amire nem jut majd heg…
mi nem mehetünk – a szó, mi ideköt erősen,
a leltár bennem gyorsan kész lett,
és még sokakban jött hamar
a felismerés, hogy nem mehet ő sem,
ez otthonunk (bár van kit ez zavar), idetartozunk (nem is kevéssel
figyelmeztet a havi törlesztő részlet…):
de változtathatatlanul magyar.
tudja Gazduram a Vatikán bankja,
a legfőbb demokrata tankja,
mind a monopoly része,
mi csak gyönyörködünk a virágokban,
de ott csorog le mindennek a méze.
mondom, tele véreinkkel London,
és látom ásni az újabb és újabb árkot,
látom a gátlástalanságot,
mikor fasisztáznak felelősség nélkül,
befektetésnek szánják, de remélem soha meg nem térül.
vannak gondok, talán a holnapot mindhiába tervezem
már eldőlt a virtuális szerveren,
hogy nekünk összehúzzák a függönyt, mint szánkat a citrus,
vagy bedőlünk, mint a múlt héten Bank of the Ciprus.
Ültettem ma árvácskát, büdöskét, kukoricát és borsót,
metszettem a gyümölcsfákat,
a kutyával együtt hallgattuk a madárkákat.
Legalább a tavasz becsomagolt minket,
most kedvesem szemét keresem, isszuk együtt a mézes teát
hogy pár percre feledni tudjam Eörsi Mátyást és Észak-Koreát.
Jóna Dávid (2013.04.06)
Gazduram
Magyarország testemen,
mennyi levágott mozdulat,
tavaszi csendemet barázdákban
ássa föl homlokomon a tudat,
kiállítottak engem is, mint a metrót,
hiába szállítom a verseket,
mikor vizet viszel virágaidnak,
csak a kancsó van veled,
kis méhek vagyunk, de hiszem,hogy
az egész világ: virágunk,
s szónektárunkkal az időn-teren
átszállunk,
hiszem, hogy megcsalnánk őseinket,
ha itt hagynánk a Hazát,
és ha a rím rossz: akkor is
verni látom Apám halántékát,
én csak magyarul tudok, én csak magyarul
szeretnék szeretni, élni,
nekem: Édesanya van, kedvesem, Múzsám,
szerelmem--és nem baby,
Szám: patkó---rajta futnak szavaim,
lelkem Istentől kapott lovasom,
nekem a papír:pergamen, ahogy ebben
az írásban is---életemet átadom.
Szentjánosi Csaba (2013.04.09)
Gazduram
Van néhány milliárd évünk az öröklét magzatvizében,
hogy apoteózisunk gyermeteg legendáival leszámoljunk
vigasztalan végig…
Hazafele a rádiót hallgatom
a „haza fele” lelki erózióját kormolja,
ami a nagy Szent kályhacsövön kifér, korholja
a részecske, hogy nincs kötésben az atom,
pedig rendelkezésre áll a tér – négyévente megszavazhatom.
Az albérleti szoba falán Árpád, sokaknak Zalán,
pedig a Nappal mind együtt ébredünk (eredendő jóság)
a függönyminták rajzolataiban ritkán tévedünk,
közös játék a kötélen vezetett mesevalóság.
Sátortalan, bátortalan éjjel cafatokban a ma,
a közöny dialektusában válaszol, mint kiszáradt fa,
az álom a gravitáció pórázától szabadít,
játéka szerint régi képek élességén, sanzonok hangján javít.
Nincs taktika, stratégia, konokság és megszokás csak,
az önelégült harmóniakeresés szürkeségét élvezem,
a képzelet határőreit kérdezem,
miközben a megszállt pillanat intarziát rak (ez az életem).
Könnyített menet, a távolodás örvénylő mozgása – semmi más,
mítosznélküliség merevségében feszül alkotó szerepem,
ahogy tárgyak, arcok életre kelnek, azt is szeretem,
pedig az egész csak egy vers-lepke szárnycsattogás.
a repedésen fény szűrődik át,
a gyufa tőlem kapja foszforát, ez maga a remény,
mert aránytalanságban arányokat találni,
egyszerre felemelő, szürreális és kemény.
a szirom-burkolat önzésem ünnepélyessége,
ahogy mélyen konduló harang üti felül a kisváros zaját,
így köszörüljük naponta egymásnak
a megmaradásunk légpárnás dalát.
éjjel van, a hold is betakarózik,
leolvad az árnyék a szobánk falán,
így már tényleg teljesen mindegy,
hogy Árpád van-e falon, vagy az a bizonyos Zalán.
Jóna Dávid (2013.04.06)
Gazduram
Őseinkről beszélünk--
de őseink is beszéltek rólunk,
tábortüzeikben lobogtunk,
pajzsukra állították a békét,
lándzsájukra tűzték a harcot,
de könnyük már rólunk vallott.
Az idő: egyirányú híd, de
az emlék visszamehet rajta,
s a legsúlyosabb lélegzetet a levegő tartja.
Néha úgy érzem, karomat fából faragták,
szívemet formálták agyagos asszonykezek,
a történelem ruhája nélkül, szemérmetlen leszek.
A rét: szép terítő, nekünk varrják rá virágaikat
a szerelmes lányok,
de ha a villámtörött égből szétfolyó felhőket látok,
tudom, Árpád ökle rácsapott a jövőre,
a Duna-cipzárját széthúzva,
a magyar föld üzenetét hozom tőle....
Szentjánosi Csaba (2013.04.09)
Gazduram
Gerendás Péternek
újonc rögeszme a válság-díj átadáson,
nyelvbotlásokkal írnám tele a lapot,
hódítanám vissza a grundot, s a szent zarándoklatot.
korbács-csattogástól hangos a katlan,
a zárt osztályi morál kiszabadult, s ami nekik lehetőség
nekünk épp annyira felfoghatatlan…
napi megsemmisülésünkhöz érve
az egész egy albán történelmi bábjáték a lábunk között nézve,
és a megváltó betépett bölcsész, vakarja ágyékát, ráér,
nézzünk egymásra, mint vacsoraidőben a család:
mikor nincs tiszta tányér.
csörög a motor, nem jelent jót, tudjuk,
a kiüresedett életünk, mint üres palackot, nem felvesszük, továbbrúgjuk,
majd mutogatunk kormányra, fékre, gázra,
néhány félművelt fasisztára, de szavunk más nyálán kúszik tova,
pedig lehet, hogy csak a kuplung az, ami csúszik – nem ez Isten ostora!
leveled média-pácolt, s ott érlelődött melankólia.
megértem, hogy a meredek lépcsőfokon lejönni nehezebb,
az is igaz, hogy a kényszerzubbonyosok ne egymásnak mondják,
hogy volna szebb…,
mert irodalmunkat is az érdek rágja, nem csak a letölthető bőség,
a sivatagi üresség: az éjjeli hideg, s a nappali hőség.
mint versenybicikli a szobában, kerülgetem,
ironizálok naponta tévedéseimen,
a ki, kinek viszonylatokat már követni sem tudom,
verseket írok csak úgy, s megosztom a facebook-omon,
és talán néhányan örülnek, ha kész,
barátok sokan, és néhány állástalan zenész…
Jóna Dávid (2013.04.10)
Gazduram
"Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot,
de az már nem tért vissza hozzá" (1Móz 8.12)
Néha olyan fájdalmakkal ébredek,
hogy belehal a tollam,
s ha csenget a villamos, a város hívását
tudatomból ki kell, hogy nyomjam.
Az éjszaka ledobott köpenyem,
a gombák elgurult gombjai,
s akinek nincs hangja, az halálos ágyán
a csönd- tölcsérébe kezd el ordítani.
Néha olyan fájdalmakkal ébredek,
mint a tojás, ami megfőtt a napon,
ahogy belülről a lelkiismeret csőrét
kopogni hallom.
Lehet, hogy krumplifejűek vagyunk,
amin kicsirázott a hajunk,
s hogy az évek felmásszanak szívünkből
agyunkba,ráncos lett létranyakunk.
Milyen csöndes a kenyér, lélegzik
benne a béke,
nézem - mint Noé a galambot- versemet,hogy
ott marad valakinél
vagy olvasatlanul visszatér-e?
Szentjánosi Csaba (2013.04.10)
Gazduram
felhorgadás, ösztön, hinni tudni a csodában
Pneuma spiritualis - ahogy Turczi írja korábban,
a világunk homokszín kószaság, félig meddigség,
kapaszkodás a megszerezhető mában,
nincs erő a támpontnélküliség ateizmusában.
és nincs a fanatikus áhítat báránylétében sem,
beszűkült pupilla: a szembe világított szem...
kőtáblás tömjén, áldozati geometria,
az önfelmentés azért jó, mert nincs konzekvencia.
Jóna Dávid (2013.04.18)
Gazduram
Csukott szemmel írok,
hátra fésültem hajamat, mint a múltat,
a konyhában két pohár szerelmeskedik,
a víz mindent izgat.
Én beszélek a csönddel,
a gondolat a lélek szétszórt pora,
talán, hogy tengerré válhat,
reménykedik a pocsolya.
Elalszom---erősebb volt a nap nálam,
lassan leterít,
hogy megszületett a kiscsikó, az istállóban
a kanca felnyerít.
Versed olyan, mint egy ház, pillanatok évei
óta benne lakunk,
hiába vitatkozom bárkivel az időről,
hogy mennyi, eldönti nagyharangunk.
Asszonyom keze: porcelán,
teste vázájához tartozik,
belőlem lassan meglátszik a vasakarat,
ahogy érzékenységem lekopik.
Zátonyra futottak ezek a szavak is,
nincs aki megmentse őket,
hiába hívom mélységemmel, mint a tó-
fürödni bennem a nőket.
Lassan kényelmetlenül érzi magát a szék,
alattam recseg-ropog,
lelkünket vigyázva járnak kint
ködnagyságú komondorok.
A levegő fala beomlik, ránk dől a tér,
asszonyom kezének oszlopa rajtam,
lábai szúrják az éjt, mint a villák,
a lepedő- szalvétáját félbe kell, hogy hajtsam.
Valaki most rabolja ki a vonatot, valaki
most csukja össze a Bibliát,
én szerelmesen nézegetem a történelmet,
magamhoz szorítva a Képes Krónikát.
Herceg sohasem voltam, de minden éjjel
a hold udvarában élek,
míg tücskök játszanak az angyaloknak,
mint királyi zenészek.
Szentjánosi Csaba (2013.04.19)
