vitéz Somogyvári Gyula: Magyar templomok üzennek
mikor a csend már mindent elnyomott:
hogy titkon – mint az istrázsás rabok –
üzennek apró, magyar templomok.
Üzennek át a szuronyok falán
– míg óra-szívük csendesen ketyeg –
s ember-füleknek érthetetlenül
szállnak a titkos, nagy üzenetek.
Sokszor látom, hogy éjjel, sötétben
szikrákat szór a keresztek hegye
s a szikra röppen keletre, nyugatra,
északra, délre, messze… messze…
Ugy hull a szikra, mint a tűzeső,
utaznak fényes, lidérces lángok
s rablott kincseket őrző martalócok
talpig fegyverben – nézhetnek utánuk.
Ki tudja titkos fény-igéiket?
Vészjelek-e vagy buzdító szavak?
Ki hív s ki ad most választ itt az éjben
felhős, szomorú, magyar ég alatt…?
Irástudója nincsen e jeleknek,
szent, érthetetlen marad a titok.
Bilincs zöröghet, istrázsa vigyázhat:
üzennek mégis most a templomok…
1919. március
