Bátorító ének
A versfőkből kiolvasható a szerző nevek, Petkó Zsigmond. Valami köznemes katona volt.
Panaszkodással,
Keserves jajszóval
Pannonia siratja
Magyarok országát,
Az ő kedves anyját,
Hogy árvaságban látja,
Mert vitéz Mars apja,
Az ki volt gyámola,
Immár őtet elhatta.
Ekképen siratta,
Méltán is gyászolta
Trója maga hadnagyát,
Az vitáz Hektornak,
Serény vigyázónak
Reméntelen halálát,
Mihent holta történt –
Könnyen hozzája fért
Ellenség, törte falát…
Te is bár sirassad,
Mindholtig gyászoljad
Ezt az vitéz atyádat,
Ki becsületedért,
Szép zöld koszoródért,
Sok halálos bajt vívott, –
Anyádat épségben,
Szép gyönyörűségben
Titeket feltartott.
Ki olly szép országra,
Nagyobb méltóságra
Valaha szert tehetett;
Vajjon mely királynak,
Fényes udvarának
Nagyobb híre lehetett, –
Amint vitézidnek
Szittyiai vírnek
Hírek-nevek terjedett?!
Óh, áldott boldog föld!
Voltál kedves, szép zöld,
Ékes minden határod,
Szép, nemes címered
Az égig tündöklett
Hírrel rég szabadságod
Sok ezüst, – arannyal
S vad, kövér barommal
Bű minden tartományod.
Sok vitéz emberek
Te hozzád sietnek,
Mert nálad volt lakások,
Nemesség-szerzésnek,
Az szép vitézségnek
Tanuló iskolájok.
Sok fáradságokért,
Nehéz próbájokért
Tülled volt igaz zsoldjok.
Érdemesebb ki volt,
Serényebben harcolt
Vitéz bajnok-társával,
Vitézségnek jelit
Karjának erejit
Megmutatá kardjával:
Koszorót laurusbúl,
Mellyet nyert vitézül –
Az ő fejiben nyoma.
Gazdag várasokkal,
Üst, arany-bányákkal
Óh, nemes Pannonia!
Legelő-mezőkkel,
Szép halas vizekkel
Híres valál valaha;
Bortermő szőlőkkel,
Szép, széles mezőkkel…
Nézd, már mennyi sok híja!
Híredben, nevedben,
Ily sok szépségedben
Igen nagy csorba esett;
Nemes országodnak
Minden állapotja
S szabadsága elveszett,
Szörnyű nagy pusztítást,
Égetést, vérontást
Benned az ellenség tett.
Mint tengeri habtúl
Gályás-mester nélkül
Az gálya hányattatik:
Elfogyott reménség –
Mert semmi segítség
Szegínynek nem adatik.
Nem használ kiáltás, –
Sem habhoz kapdozás, –
Egyszersmind csak eldűlünk.
Ollyannak mondhatom
S ahhoz hasonlítom
Ez mostani sorsodat,
– Kit átkozott irigy
Jó téteményedért
Árva fejedre hozott, –
Sokféle nemzettel,
Halhatatlan néppel,
Az ki téged elrongyolt.
Nemcsak nyilvánvaló
Keresztyén vérszopó
Pogány megrontja fiad;
De még hajas szomszíd
Mardosó kutyaként
Reád készíti agyarát,
Hogy tíged megmarjon,
Javaiddal bírjon,
Elnyerhesse hazádat.
De most is aluszol,
Mint egy holt úgy nyugszol;
Mit gondolsz te magadban?
Mulik vitézséged,
Tompúl régi híred, –
Van példánk az országban,
Mindaddig csügödöl:
Maholnap késéssel
Majd tőrtvetnek nyakadban!
Mind egyenlő szívvel,
Teljes értelemmel,
Egyaránt vitézkedjünk!
Elveszett hazánkért,
Özvegyek, – árvákért
Szívesen iparkodjunk.
Az pogány töröknek,
Reánk törő népnek
Csúfjai hogy ne légyünk!
Vér bennünk buzduljon,
Törökre forduljon, –
Légyünk régi magyarok!
Hazája-szeretők
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Szabadság-oltalmazók.
Ország pusztításán,
Nemzetünk romlásán
Bosszúálló párducok.
Ne szánjunk éltünket
Ontani vérünket
Sok szép lakó helyünkért,
Nemes címerünkért
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Elveszett szabadságért
Bátran vagdalkozzunk, –
Hadd lássák, mit tudunk
Jó, zsíros határunkért!
Kevesen hogy vagyunk:
Kétségben ne essünk,
Félsz ne fogja szívünket!
Egyedül csak Isten
Csodálatosképen
Veri az ellenséget,
Ha mink jók leszünk
És egymást szeretjük, –
Elhidd, megsegít minket!
Azért könyörögjünk,
Szent Felségét kérjük:
Légyen az mi hadnagyunk!
Vezérlése után
Romoljon az pogány,
Terjedjen régi hírünk;
Országunk épőljön –
Ellenség hadd hígyen,
Melly jó az mi Istenünk!
Illy jó igyekezetre,
Szép vitézkedésre
Segélyen az Úr-Isten!
Valamit elvesztett
Szegény magyar nemzet –
Mindent visszanyerhessen!
Még az én két kezem,
Puskám, hegyestőröm
Pogányban kárt tehessen!
– Az ezerhatszázban
Hogy ezeket írám
Hatvanhat esztendőben,
Ekém után jártam,
S arra is vigyáztam
Hogy ehessem kenyérben;
Zabot is vetettem:
Mert lovat szerettem,
Vettem hasznát mezőben!
