Kiss Menyhért: A kurta nemes éneke
azért én mégis megvagyok,
szemem multat és jövőt lát
és közben bölcsen hallgatok.
Mert küzködő fajtám olyan,
hogy megszokta e vészeket,
mélyedbe nézek komolyan,
Élet s várom a végzetet.
Magyar kurta nemes vagyok
és mi mind ilyenek vagyunk,
az Úr nekünk erőt adott
s vagy győzünk vagy meghalunk.
Ősök lelkét mi idézzük,
megőrizzük a szent magvat
és e földet is mi védjük,
megtartjuk mi azt magyarnak.
Lelke vagyunk mi a fajnak,
örök mult és örök jelen,
megvívói ezer harcnak
jövőt is csak munkánk terem.
Mikor Budán begler bég volt,
itt maradtunk tán paransztnak
s mikor eltünt már a félhold,
nem hódoltunk osztrák sasnak.
Ravaszsággal vagy szablyával
őriztük a hazát folyton
s messze néző büszke vággyal
verekedtünk véres koncon.
Hiszem váltig, hogy még talán
nem korhadt el fajtánk fája
s az új kornak új tavaszán
kinyílik majd a virága.
Hallgatok az ősi szóra,
népem régi dalát zengem,
míg el nem hív a bús óra,
mely itt talál köztük engem.
S akár élve, akár holtan
bárki bennem bármit keres,
csak az vagyok, aki voltam:
hétszilvafás magyar nemes.
