Sántha György: Bajcsy Zsilinszky Endrének
ásatag, csámpás és konok
klubos magyaroké
ez a föld.
Ők csak élősdi, rokkant vénei,
vagy fürge férgei
a halálraérett kornak.
A mosolygó Úr
csak arra néz,
csak arra vág
csóksudaras lángostorával,
aki többet ér
és mindig előre lát,
kiben a jövendő század
táltostüzei kigyúltak:
Óh, boldogok a bátrak, az újak,
a jobbak!
Nem az öntépő, homorú
sötétlátás
szűktávlatú vakondjaié
már ez a világ,
hanem az Ady szép Neitzsche-homlokú
fejének Istenkéje-szántott
torz ráncát elsimító
s a pogány és éhes
magyarok országát
Duna-Tisza karjaival átölelő,
paraszt-kalászokkal beszédes,
hívő és merész,
szélesderűjű Emberé,
kiben a gyönyörű „egész”
benne él,
mert már minden lépése zengő
és fölsejlő titok
– és haladás
az új erkölcs szent hegye felé:
S aki – „élve, vagy holtan”
de győzni fog!
