Dutka Ákos: Nyáresti ének
Bánatból erjedt nemes asszu bor.
Fanyar zamatját régi könnyek adják, –
Tüzük, hevük az évek benne hagyták
S mélyén harminc év bölcsessége forr.
Most már oly jó a nyár tikkadt derűje –
Mélázni tétlen messzi partokon,
Elmúlt nyarak fényét, tüzét idézni,
Magas hegyekről végtelenbe nézni
S ballagni messze, napos utakon.
Most már oly jó a szelíd őszre várni,
Szeles, virágos tavaszt kérni még, –
Minden szépséget tétlenül becézni,
Az élet forgó nagy tükrébe nézni
És nem kérdeni semmit, hogy miért.
Most már oly jó az életet megértve
Hosszú kortyonkint inni örömét,
Csókot, virágot, asszonyt megbecsülni
S esténkint hosszan, mélázva megülni,
Hallgatva mint tanít az esti sötét.
