Gaál Áron: Ezredvég
évszakai évszázadok.
Az ezredvég, mint fájdalom,
odvas csontjaimban ropog.
Vagyok az Idő Vénje,
az Ős-Anyag egy tévedése,
az álmok megébredése,
a való-Világ érverése,
a Történelem érvelése
vagyok önmagam meséje.
Isten kihűlt helyére állok,
az Ég tyúkszemére hágok,
az úr már itt csak, Én vagyok…
csak én vagyok,
és eszembe jut, hogy napok
alatt hulltak el a dinoszauruszok,
napok alatt mind, egymás után,
több, mint százmillió év után!
Mit ér a napfényes délután?
Suttogva szól, s már kiált a szám:
ÜVÖLT!
az elzavart
Isten
után.