Ábrányi Emil: Hová temessetek
Bárhol a világon:
Csak hazám földjébe
Ássatok el engem!
Hagyjatok anyámnak
Kebelén pihennem!
Temetőm legyen bár
Sivatag, hol nem jár
Más a kóbor szélnél
S ne vezessen rá nyom:
Mégis ott lehet csak
Boldog nyugovásom!
Jeltelen is állhat,
Kővel is dobálhadd,
Mégis inkább pusztán,
Mégis inkább ottan,
Semmint idegenben.
Fényes pantheonban!
De csak addig adhat
Boldog nyugodalmat
A hazának földje,
Míg magyar tapossa;
Magyar bölcsőt ringat
Ország széle, hossza!
Küszködő hazátok
Ha eljátszanátok,
Hogyha fölszántanák
– Iszonyú gondolni –
Hódító paripák
Robogó patkói:
Kérlek, irgalomból,
Mélységes síromból
Vájjatok ki engem,
Kezetek kiásson!
Eleven kín volna
Lassu porladásom!
Hurcoljatok tova,
Mindegy akárhova,
Csak ott ne hagyjatok!
Holt szívembe vágna
Idegen lábának
Minden dobbanása...!
Ha nem akad senki:
A vihar vegyen ki,
S poromat a légben
Szerte-széjjel hányja!
Bujdossék hazátlan
Mindenik paránya!...
1882.
