Mentes Mihály: Szent Ferenc a testével így beszélgetett
Otthon leszünk reggel mi.
Nincs időnk puhán, kéjesen
Dús pázsiton legelni.
Nézd, ott messze a hegytetőn,
Ahol a csillag gyullad,
Ott terül a mi jászolunk,
Melyet az áldott Úr ad.
Kegyetlen Úr, nem bánja, hogy
Megroggyan gyenge térdünk;
De készít édes pihenőt,
Amire haza értünk.
Táplálékunk csak a remény;
Sovány; erőt ad mégis.
Rajtunk itt mindenki kacag,
Talán maga az ég is.
Menni kell. Enni nem szabad:
Az lenne a halálunk.
Éhség hajt; sürget az idő;
Jókor haza találjunk.
Megsuhog most az ostrom
S hátadon csattog. Kérlek,
Ne haragudjál. Mert nagyon
Szeretlek, ösztökéllek.
Szamártestvér, a hegyeken
Mintha a hajnal égne –
Mindjárt, mindjárt megérkezünk
És gyötrelmünknek vége.
