Adom tudtára mindazoknak,
Kiket tán sorsom érdekel,
Hogy tiszta látkörét jövőmnek
Sötét, nehéz köd lepte el.
Eddig Thalia papja voltam,
Most szerkesztősegéd leszek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, Isten veletek!

Szép élet a színészi élet,
Ki megpróbálta, tudja jól,
Bár ellene a balítélet
Vak órjásának nyelve szól.
Hogy én lelépek a színpadról,
Szívem nagyon, nagyon beteg –
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, Isten veletek!

Igaz, hogy ottan a rózsának
Sokkal nagyobb tövise van,
De oly rózsákat, mint ott nőnek,
Máshol keresni hasztalan.
Mindezt szívemben igazolják
Kétévi emlékezetek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, Isten veletek!

Mert nem lesz már nekem kalandom;
Pedig enélkül a világ
Előttem untató, kietlen,
Egyalakú, nagy pusztaság.
Ki egy országon átfuték, most
Egy kis szobában ülhetek –
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, Isten veletek!

De sorsom egykor még ezt modja,
Ha majd rám megbékülve néz:
»Eredj, ahonnan száműzélek,
Légy, ami voltál: légy színész!«
Hát addig is, míg újra elzárt
Mennyországomba léphetek:
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, Isten veletek!