Mentes Mihály: Salve Regina!
Ó Boldogasszony, mint a kis gyerek
Köszöntenélek, verset mondanék.
De dadogok csak, szólni sem merek.
Ó mennyi nótát énekeltem én,
Mennyi köszöntőt, mennyi verset írtam!
Ó hányszor szárnyalt égig az imám,
A porban mennyi keserveset sirtam.
Oly könnyen áradt szivemből a dal
És a panasz is úgy csordult magától,
Oly könnyen ömlött ajkamról a szó
S a könny szememből, mint vad nyári zápor.
Most a torkomban dobog a szívem
És fülledt, fojtó sirás fojtogatja,
Mint aki egyszer csínyt tett, gyermekest
S nem tudja, hogy kéri számon Atyja.
És igy kell menni köszöntőre most:
Virág kezében, szép új a ruhája;
Odaállítják verset mondani:
Az édesanyja oly boldogan várja.
Igy állok mostan előtted, Anyám.
Friss fehér köntöst kapott gyermeked.
Igy állok némán. Ó csak azt ne hidd,
Hogy nincsen semmit mondanom Neked.
Elkezdem mindjárt. Csak várj egy kicsit…
„Nagyon szeretlek, Jó Anyám, nagyon.
Nagyon szeretlek…” Többet nem tudok.
Belesültem, lásd. Abba is hagyom.
Én nem is bánom. Azért sem sirok.
Nem is akartam többet mondani.
Úgy-e megvédesz, ha kemény Atyám
A régi csínyről akar hallani?
Itt az öledben most már jó nekem.
Szivemet sziveddel kihallgathatod.
Ugy-e, hogy csupa édes muzsika? –
Azt muzsikálja, mily boldog vagyok.