Szenci Molnár Albert: Discursus de summo bono

        verses részletei

Az szépség, higgyed, igen romlandó jó,
   Elmúló és kevés ideig tartó.
Mennél közelb jut te hozzád az vénség,
    Annyival messzebb fut tőled a szépség.
Mint az szép virág nyári melegségben,
    És az liliom s viola az kertben,
Az rózsa is nem mindenkor virágzik,
    Ha kemény szél éri, elhull, leesik.
Az szépség is elmúlik azonképpen,
    Mert az idő megemészti hirtelen.

Sokkal jobb nekünk az egyet szemlélnünk,
    Tündöklő csillagival együtt néznünk:
Hogy nem ez földi cifrás szép míveket,
    Mesterséggel formált, írott képeket;
Mivel minket úgy teremtett az Isten,
    Hogy az égre nézhessünk egyenesen:
Oda feltekintsünk tehát szüntelen,
    És dicsérjük az Istent szíveinkben.

Mint hányod, veted fel te nemességedet,
    Nézd meg inkább az te eredetedet,
Mind szegény s gazdag Istentől származik,
    Egyenlő eredetünk innen látszik.
Megnemesít kit-kit az kegyes jóság,
    Nemtelenné tészen az rút gonoszság.

Az udvar oly fazék, mely méreggel forr,
    Melyből gyakran halált eszik sok jámbor.

Az ki hatalmas és úr akar lenni,
    Tanulja tanításomat érteni.
Magán kezdessék ő uralkodása,
    Indulatit bölcsen bírja, fogdossa.
Tisztasággal életét ékesítse,
    Magán vétek igájában ne ejtse.
Mi haszna ha ki ez földet mind bírja,
    Hogyha ő maga rút bűnöknek rabja.
Mert ha saját indulatiddal nem bírsz,
    Hatalmat magadnak hiába igírsz.

Az ki jó tanult és igazán tudós,
    Szelíd erkölcsű az és alázatos.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf