Sík Sándor: Madárijesztő
A levegőben valahol.
Egy krumpliföldön négy madárijesztő
Szelíden silbakol.
Megnézem jól az elsőt:
Felül egy likas kalap,
A test egy botra bujtatott
Vízözönelőtti frakk.
Az esti szélben furcsán
Billegnek a vézna karok.
Ez a fickó, engem uccse,
Engem néz, rám mosolyog!
Még hozzá gunyorosan!
Bizony, hogy azon derül:
Hogy embereknek néztem
Négyüket messzirül.
Vagy ő néz valaminek engem?
S tán másnak, mint elébb,
Míg kegyesen kiszépített
A csalfa messzeség?
Ha most rám szólna: „Cimbora,
Én csak! – hanem te ki?”
Vajjon mit is felelnék
Úgy hirtelen neki?
Mit ám! S ki lesz kettőnk közül
Riasztóbb és sutább?
Jobb lesz, gyerünk utunkra!
Szevasztok, cimborák!
