Lengyel Dénes: Pokoljáró Tar Lőrinc
– Tinódi Sebestyén költeménye nyomán –
Sok fertelmes bűne volt Zsigmond királynak: az urakkal kegyetlenkedett, a parasztnépet elnyomta, szavát nem tartotta, és igen sokat fajtalankodott a menyecskékkel. Megelégelték ezt a főemberek, egyszer fellázadtak ellene, és Siklós várába bezárták. De a büntetés sem változtatta meg: amikor kiszabadult, ott folytatta, ahol előbb abbahagyta.
Megelégelte a sok fertelmes bűnt az udvar, megelégelték a vitézek is. De ugyan mit tehettek a felkent király ellen? Csak el kellett szenvedni minden bűnét, hibáját és rigolyáját.
Addig-addig szenvedték, míg egyszer az egyik vitéz, akit Tar Lőrincnek hívtak, kihallgatást kért őfelségétől, és azt mondta neki:
- Felséges uram, életem és halálom a te kezedben vagyon. De mert énnekem nincsen drágább, mint a király lelki üdvössége, hadd beszéljek előtted őszintén, ahogy illik.
- Jól van, fiam, beszélj szíved szerint – mondta Zsigmond király.
Akkor Tar Lőrinc elkezdte:
- Felséges királyom, engem a társaim Pokoljáró Tar Lőrincnek neveznek egy idő óta. Azért neveznek így, mert álmomban megjártam a pokol minden szegeletjét.
- Aztán mit láttál a pokolban?
- Jaj, felséges királyom, éppen azt akarom elmondani. Ahogy beléptem, egy tüzes ágyat láttam, és annak négy sarkánál négy tüzes ember állott. Abban a pillanatban szózatot is hallottam valahonnan. Azt mondta egy hang: „Azt az ágyat Zsigmond királynak tartják. A négy ember azért ég a kárhozat tüzében, mert a földi világban nagy bűnt követtek el. Az egyik főpap volt, hamis dézsmát szedett a szegényektől; a másik kancellár, és iratot hamisított; a harmadik mint nemesúr feldúlta a fegyvertelenek jószágát; a negyedik pedig hamis vámot szerzett, megvámolta a vásárosokat.”
De még más csodákat is látott Tar Lőrinc a pokolban! Volt ott egy tüzes kádfürdő, s ott a lángok között maga a király, Zsigmond feredett. Abban a tüzes fürdőben együtt főtt a rossz lányokkal, menyecskékkel, akiket életében bűnös szerelemmel szeretett. Tüzes ágy és tüzes fürdő várja a pokolban a magyarok királyát!
De Zsigmond király nem riadt meg ettől az álomlátástól. Azt mondta Pokoljáró Tar Lőrincnek:
- Lesz nekem arra nagy gondom, hogy az ágyamat a pokolból kiiktassam. Ezt az ágyat én éppen a mennyországba igazítom.
Azzal Zsigmond király a magyar koronának egy kis ágát elrontotta, tizenhárom várost az országból kiszakasztott, ezeket nyolcvanezer forintért elzálogosította, és ebből a pénzből Budán a Szent Zsigmond-templomot felépíttette. Abba a templomba kincseket szerzett, papokat állított, sok jószágot annak adott, csak hogy ágyát a pokolból a mennyországba vihesse.
Amikor Zsigmond király meghalt, és Nagyváradon eltemették, minden harangot meghúztak, számtalan misét mondottak, és a sok pap csak úgy forgolódott a koporsója körül. „Verítékeztek a kövér nyakú barátok, mert pendültek nagy sok aranyforintok.” A krónikás költő, Tinódi Sebestyén mégis azt mondotta róla: „Nagy kétségem vagyon, hogy égbe menjen.”
Sok fertelmes bűne volt Zsigmond királynak: az urakkal kegyetlenkedett, a parasztnépet elnyomta, szavát nem tartotta, és igen sokat fajtalankodott a menyecskékkel. Megelégelték ezt a főemberek, egyszer fellázadtak ellene, és Siklós várába bezárták. De a büntetés sem változtatta meg: amikor kiszabadult, ott folytatta, ahol előbb abbahagyta.
Megelégelte a sok fertelmes bűnt az udvar, megelégelték a vitézek is. De ugyan mit tehettek a felkent király ellen? Csak el kellett szenvedni minden bűnét, hibáját és rigolyáját.
Addig-addig szenvedték, míg egyszer az egyik vitéz, akit Tar Lőrincnek hívtak, kihallgatást kért őfelségétől, és azt mondta neki:
- Felséges uram, életem és halálom a te kezedben vagyon. De mert énnekem nincsen drágább, mint a király lelki üdvössége, hadd beszéljek előtted őszintén, ahogy illik.
- Jól van, fiam, beszélj szíved szerint – mondta Zsigmond király.
Akkor Tar Lőrinc elkezdte:
- Felséges királyom, engem a társaim Pokoljáró Tar Lőrincnek neveznek egy idő óta. Azért neveznek így, mert álmomban megjártam a pokol minden szegeletjét.
- Aztán mit láttál a pokolban?
- Jaj, felséges királyom, éppen azt akarom elmondani. Ahogy beléptem, egy tüzes ágyat láttam, és annak négy sarkánál négy tüzes ember állott. Abban a pillanatban szózatot is hallottam valahonnan. Azt mondta egy hang: „Azt az ágyat Zsigmond királynak tartják. A négy ember azért ég a kárhozat tüzében, mert a földi világban nagy bűnt követtek el. Az egyik főpap volt, hamis dézsmát szedett a szegényektől; a másik kancellár, és iratot hamisított; a harmadik mint nemesúr feldúlta a fegyvertelenek jószágát; a negyedik pedig hamis vámot szerzett, megvámolta a vásárosokat.”
De még más csodákat is látott Tar Lőrinc a pokolban! Volt ott egy tüzes kádfürdő, s ott a lángok között maga a király, Zsigmond feredett. Abban a tüzes fürdőben együtt főtt a rossz lányokkal, menyecskékkel, akiket életében bűnös szerelemmel szeretett. Tüzes ágy és tüzes fürdő várja a pokolban a magyarok királyát!
De Zsigmond király nem riadt meg ettől az álomlátástól. Azt mondta Pokoljáró Tar Lőrincnek:
- Lesz nekem arra nagy gondom, hogy az ágyamat a pokolból kiiktassam. Ezt az ágyat én éppen a mennyországba igazítom.
Azzal Zsigmond király a magyar koronának egy kis ágát elrontotta, tizenhárom várost az országból kiszakasztott, ezeket nyolcvanezer forintért elzálogosította, és ebből a pénzből Budán a Szent Zsigmond-templomot felépíttette. Abba a templomba kincseket szerzett, papokat állított, sok jószágot annak adott, csak hogy ágyát a pokolból a mennyországba vihesse.
Amikor Zsigmond király meghalt, és Nagyváradon eltemették, minden harangot meghúztak, számtalan misét mondottak, és a sok pap csak úgy forgolódott a koporsója körül. „Verítékeztek a kövér nyakú barátok, mert pendültek nagy sok aranyforintok.” A krónikás költő, Tinódi Sebestyén mégis azt mondotta róla: „Nagy kétségem vagyon, hogy égbe menjen.”