Bágyoni Szabó István: Levélféle pernyeszárnyakra
Tűző napsütésben bolond ki tűz mellett
sütteti magát kánikulában különösen -
mintha nem égtünk volna már le számtalanszor...
Napok (mit napok: félszázadok !) óta
lobognak a lángok a Tordai Ház udvarán
kiskertjében a kerten túl is vagy az ereszkedő
eresz alatt hová a gerendák kikandikálnak
mint nyújtott feszületvégek... lobognak
s ha csak lobognának
ahogy egy égő almafa szokott
ahogy felkarikázott s lecsonkozott
szőlővenyige szokott
amiként égő könyvtárak felperzselt officínák szoktak...
Nézem a megszeppent ház ablakszemét:
hunyorog pedig pilláit gonddal kovácsolt
vaskereszttel támasztották alá valakik
hunyorog mintha az alá-alászálló
pernyeszárnyak képtelenek volnának akár
szilánknyi rést is vágni a képben
abban a képdarabban
mit a világ beereszt...
„Vettem a kőházat Trankó Jánostól 1880-ban
tíz bőr árán, ő peniglen vásárlá 1836-ban” -
olvasható a gerendába vésett családi krónikában
néhai Benkő István szűcsmester talán egyetlen irományában
mit is az eljövendő tulajdonosok
úgymint Aichinger Gusztáv nyomdász
és nevelt lánya Sarkadi Vilmosné
eléggé nem becsülhető okulására rótt...
Tűz pusztít igaz: a kőház örököseinek tüze
vasvillával és gumicsappal szabályozott tüze
pusztít már napok óta hajdani udvarunkon...
Adj erőt Uram ne gondolni arra
vajon Trankó János vagy a derék szűcsmester
mért forgolódik tordai sírjában
s arra se hogy vajon Aichinger Gusztáv mért nem
égette el gégerákos testét Galícia tüzeiben
miért hogy hazahozta s épp Tordára
a Jósika 60-ba a dekkungok tüzében
készített fényképfelvételeit
kiégett háztetők
akasztott spionok
alkalmi szeretők
és alkalmatlanná vált frontlovak
reánk meredő képét!?
Égnek a drága kacatok
szerelmes levelek
és szerelmetes bál-kártyák színes sarkai kunkorodnak...
Nem igaz hogy a hamuban sült életek nem képesek
történelemmé összeállni gyúrás nélkül is
nem lehet igaz hogy az idők pogácsái
- szegény Tordai Pogácsa! -
csupán hamuhodva éltetnek
s csupán csak „itt helyben...” *
s nem útra kényszerültek tarsolyában is...
Igazsággá váltható át a nem-igaz?
Akár a nem-rubel a nem-leva a nem-lej?
Reám csapó láng- és füstnyelvek mögül kiált át valaki:
nincs-é fölös forintom eladó?
hát fölös leveskocka?
hát valami valeriáncsepp?
egy-egy aranyat érő levélboríték -
egy-egy vergődő könyvlap az időből...
Mondjuk: fölös fóliája egy Tordai Országgyűlésnek
egy-egy fölös vallásszabadság-szobor
fölös Jósika Miklós egy Balázs Ferenc plusz
egy doktor Vásárhelyi...
Ments meg Urunk a lángnyelvektől
s a lángtól csatos könyveinket -
a folyton úton lévő minket
úgy legyints meg mintha utánad
s nem előled fordulna (el)
minden tekintet...
Kétszer ég le ki udvarát égeti fel -
hallom az intelmet
kapok is a parázsló gyermekkor után
kaparnám ki hamuhodó játékaim
szállongó szószekereim
szóökröcskéim szókorbácsaim
de...
/Torda, 1996/
* „Készült itt helyben, Tordán” - volt a felirata annak az első, Aranyos fölött ívelő hídnak, amelyet nem a Mócvidékről, a hegyekből úsztattak alá, hanem helyben készítették.
