Endrődi Sándor: Angelus
Örök világosság és szeretet!
Oh, ne fordítsd el tőlünk fényes arcod,
Őrködj’ hű szemmel életünk felett.
Gondot viselsz az erdők madarára,
Vigasztalod, ki bús, véded, ki árva –
Ragyogjon ránk is áldott jó szived:
Esengek, óvd meg az enyéimet.
Kicsi fészkünket vihar dúlta széjjel,
Elszakadt tőlünk családunk fele;
Védelmezz bennünket, kik itt maradtunk
Szomorú gonddal, aggállyal tele.
Im, szétterül az alkony barna szárnya,
Bús szél süvöltöz künn az éjszakába:
Hogy láthassuk, az örvény hol zajog:
Atyánk! gyujts a sötétbe csillagot.
Szivünk hajóját segítsd kikötőbe,
Hol, benned bízva, horgonyt vethetünk;
A gyászra, búra rontó viharokra
Adj végre napfényt, örömöt nekünk.
S ha körülöttünk újra elsötétül:
Ne hagyj bennünket hit és szárnyak nélkül,
Hogy – gondjaid közt nem találva ránk –
Mi rád találjunk mindig, jó Atyánk!
