Tollas Tibor: Nyárutón
szelíd derűben újra rádtalálni
a verőfényes gesztenyék alatt.
Mint sárga lombok napfénytől betelten,
lassan gyógyulni oldó közeledben
s a fákkal versenyt hallgatni szavad.
Fáradt karomat kulcsolom karodba,
úgy gondolok az elsuhant napokra,
mit visszahozni már reménytelen.
De hátra van még néhány év, arasznyi
út, melyen szeretnék veled maradni, –
szép mosolyoddal töltsd be életem.
Ragyogjak úgy, mint fenn a búcsúzó nap,
mely tudja, hűvös dért csíp ránk a holnap
s pazarlón önti földre aranyát.
Bokáig járunk már a hamvas fűben,
s a láthatáron lassan eltűnőben
kígyúlunk még, mint nyárutón a fák.
