Olosz Lajos: Szűzdacú havas
hol megdöbben a csend a röpke neszre,
hol sötétlila árnyékszőnyegek
vannak terítve a szakadék-ereszre,
hol fekete fenyők,
mint némán imádkozó,
magukkal leszámolt
szerzetesek állnak,
és a szél szürke zuzmólobogókkal
int vissza a tovatűnő nyárnak.
Örök bükkösök selyemavarja
(mint arany tükör)
hol hegyeket terít,
bérc, melyről ha lemereng a lélek,
el nem hervadó, tiszta kéjt merít,
patakok, mik túlharsognak mindent,
de meghallgatják a titkos vallomást,
égbolt, az egyetlen szeplőtlen fátyol,
felhővitorlák, halk neszek,
varázsoljatok magatok közé!
...Talán otthonabb leszek.
1922.
