Oláh Gábor: Fut a király!
Megáll lihegve a vén Burg alatt,
És visszanéz keletre szomorán:
Hol vesztettem el magyar koronám?
A márvány-tenger partján elmaradt
Koronádból, uram, jegy jó darab;
Bécsújhely börtönében s vérpadán,
A Vérmező vérázott harmatán,
Világos alatt tördelőzve hullt,
Doberdónál végképen elgurult.
Habsburgok sápadt légiója jár
Körülted tábort, megrémült király,
Fekete-sárga átkuk megfogott,
S leáldozóban régi jó napod.
A rongy magyar, császárházad kutyája:
Most megveszett; vigyázz, ha útad állja,
Felséges nadrágodba belekaphat,
S rá szép piros magyar címert haraphat.
Szaladj, Károly! Még Svájc kapuja tárt,
Ugord át hamar a szabad határt,
S hol őseid, vén rabló lovagok
Középkori emléke rád ragyog:
Fürödj meg a polgárság hűs vizében,
Megtisztulni kötelesség, nem érdem.
Tedd múzeumba császári palástod,
Barnítsd kenyérré a fehér kalácsot,
Dolgozz, ha tudsz, vagy kincsed kamarád
Tedd be a bankba, bürger-kamerád!
Ha majd lecsendesül a nagy vihar,
Ha minden átok, gyűlölet kihal:
Még azt se bánjuk, ha kapod-fogod,
Kiváltod a magyar polgárjogot.
