Tatay Sándor /Bakonyi Tamás/: Láz

Hideg szobában
rongyos ágyban
elkeseredett vonaglásban
hányom magam;
fáj a hasam.
Se doktorra
se patikára
kenyérre, sóra, paprikára
néhány simogató szóra
testvéri csókra
nincs egy vasam.

Beesett, fáradt szememen
furcsa játékot játszik a lázam.
Falam fekete girlandjáról
röhög a rém
felém.
Félénken megkérdezem tőle:
«Vakbél vagy, vagy gyomorfekély?»
A rém kajánúl röhögi
recsegő gyenge hangomat
s az idomtalan vonalakba
visszaolvad választalanúl.

A lábamra nem került dunna:
fázik
a földszinten egy lányka
zongorázik.
Elalszom a lágy hangokon
és álmodom:
puha fehér kórházi ágyon
gondtalan fekszem
hiszen felettem
virrasztanak gondos kezek
s hogy élek-e, vagy meghalok,
arról többé nem felelek.
Eszembe jut
hogy Uram Isten
vajjon ezért most ki fizet?
Felébredek.

Sötét a szobám.
Még elhagyatottabb vagyok
akarva, vagy akaratlan
imádkozok:
«Jó Istenem már nem lázadok.
Mint más ember, a halál ölében
könyörgök szépen
küldjél nékem
egy kevés égi meleget
valami kis szeretetet
a boldogságból egy cseppnyi
darabot
mielőtt meghalok!»

- Új lázas álom.
Sárga utalványon
küldi az Isten
a boldogságom.
«Lám az imádság mire volt jó!»
- Nagy bajszú postás rázza a zsákot:
«Hol a portó?»
«Retúr!» -
irja az utalványra
s visszadugja a tarsolyába.
«Bácsi, ne menjen!
én mindenemet oda adom,
vigye el a kéziratom
vigye el a rongyos ruhám!»
Megmozdul a félelmes bajsza:
«Uram, nem tudja
az égi posta
készpénzre dolgozik csupán!»

A vers érdekessége, hogy még a mai napig is ismeretlen költőként szerepel e mű szerzője a hivatalos magyar irodalmi archívumokban.  Tatay Ágota, az író leányának közlése szerint a verset, amely  a Nyugat folyóirat  1934.3. számában jelent meg, Bakonyi Tamás álnéven édesapja írta.

Következő számunkban részletesen beszámolunk okairól, a történetről. /-cspb-/