Jankovich Ferenc: Öreganyó
Réklidet gombolod,
titkolod, hova mész,
úgy csordul mosolyod,
mint kenyéren a méz.
Ugrál sok unokád,
nagy kezedben szatyor,
keményített szoknyád
susog, mint egy bokor.
Mint csibék anyálják
a nagy kotlóstyúkot,
nyomodban unokák
víg serege csipog.
S te kotyogsz, mint anyjuk,
minden lépted elé –
s mint nyájas fiastyúk
tűntök a hegy mögé.
*
Jó öreg délután
– nagyot fordult a nap –
újra föltűntök ám
a szöllőhegy alatt.
Ugrál sok unokád
ahány, annyi felé:
szaladhatsz, vén bokád
máris sajog belé…
Mert egyik, mint másik,
nem ért szót, csak röhög:
egyik fára mászik,
másik a kútba köp.
Hiába kotkodálsz,
fut a sok szutykosa,
malac-sereg s kanász
különbül ér haza.
Öreg fejed zötyög,
rázza mérged heve,
szatyorodból csöpög
a cseresznyék leve.