Czóbel Minka: Párhuzamban

Az ég alján alkony-sötétben,
Felcsillanó, kialvó fényben
Libeg-lobog villámok szárnya.

Vasút töltésen ember árnya,
halad, megy, tétovázó lépttel
Bizonytalan-fáradtan lépdel,
Mellette nyugtalan-lebegve
Egy fehér szárnyú halvány lepke.
Ez is haladna, - vissza késve
Villámszerű lesz röpkedése.
Inog, lebeg, függ a viharban
Növekvő nyári zivatarban.

Az ember csak megy tétovázva,
- Sárgás sugár egy távol házba, -
Reménykedőn nézi a mécset?
Eléri még? - nem, már elkésett.
Az első sűrű cseppek hullnak,
Villanyos illatok simulnak
A légben el, a földön széjjel,
Oly izgatott, rezgő az éjjel.