Rónay György: Szárszói napló

  Új nyár

Mint nehéz harc tán a megzilált seregben
számbaveszik egymást a megmaradt katonák:
így nyárelőn mi is, kicsit tán megviselten,
rendezzük sorainkat, s masírozunk tovább.

  Gesztenyénk alatt

Beszélgetünk. Ezt szívbaj vitte el, azt a majrák…
A vadgesztenye ránk teríti gazdag árnyát.
Lassan hull a szó elment ellenségről, barátról.
Hallgat fejünk fölött az óriási sátor.

  Zivataros napok

Délután megjelennek a felhőtorlaszok.
Mind magasabbra nőnek, elfödik a napot,
hatalmas síroszloppá súlyosodnak fölötte,
aztán hirtelen összeomlanak mennydörögve.

  Rőzseláng

Azok voltak a gazdag esztendők! Az Öreghegy
tetejéről kinyílt a világ, s négy kerek
sorban elfért a Lét… – Most várom a telet.
Égj, emlék rőzselángja, hogy most se dideregjek.

 
  Események

Mondják a híreket: államcsíny, repülőgép
zuhant le vagy téríttetett el…
A háztető viszont most is tele van verebekkel,
s az almafán egy harkály kopogtat, majd előlép.

  A szomszéd körtefára

Hordta, míg bírta, terheit az ág.
De egy délután megadta magát.
Oly halkan, oly alázatosan tört le,
ahogy fáradt anyák esnek a földbe.

  Hűség

Ez volt idén a legszebb: ezek az elhagyott
kertben tovább virító rózsák.
Holtig hűnek kell lenni, mondják.
Az lement hűtlenekhez? – Ahhoz, aki vagyok.

  Szezon után
   Egy Babits-témára

Most már csönd van. Csak messze szól egy rádió még,
de halkan. Nem üvölt, nem fortyog már a jólét,
s a kultúra rút luka sem bűzlik. – No látod,
utálva is lehet szeretni a világot.

  Lepkék

Mit csinálnak a lepkék ilyenkor ősszel? Szárnyat
bontva egy-egy haldokló hibiszkuszra szállnak
virág helyet ragyogni rajta, míg a tél át
nem szúrja szívüket. – Kövesd a példát.

1975.