Balla László: Ungvári alkony

Mintha nagy hegység torlódna ide,
mord felleg mered a vár fölibe.

Hol átsüt rajta a nap veresen,
kis pásztortüzek gyúlnak a hegyen.

A két gomolygó, sötét csúcs felett
a napsugár még félve felremeg,

s a leheletnyi égben olvad el,
mint bőven oldott sárga akvarell.

Az Ung most csöndes, bársonyos, meleg,
de torzonborz a parti fűzberek,

s egy épülő ház oly komoran néz!
Tán azt lesi: a meleg emberkéz

kigyújtja-e már ablakszemeit.
Lapuló fantom a fekete híd,

árkádját lassan, lustán fürdeti –
s hunynak a hullám pajzán tükrei.

Mondják, hogy nincsen messze földeken
ily szép alkony, mint ez, mely csöndesen

aprószemű homályát hinti rám…
S én elhiszem, mert itt a pátriám.

1954