Tűz Tamás: Psycho

A vontatóhajó kigöndörödik
a csomagolópapirosból. Mindenáron
kacsazsíros kenyeret akar enni
az amputáltlábú tűzoltó.
Gyémántkufár-prototípus. Szemforgató.
A zeneakadémián egy hölgyike
finom kacsóit tornáztatja. Rámegy
az élete. Tömegjelenség. Istenke ásít.
Ingerlékeny néha a szőnyegszakértő is.
Átülteti otromba ábráit a vánnyadt
alkovokba. Kipécéz egyet, vele alszik.
Bízvást remélheti a kielégülés
netovábbját. Embertárs. Rothadt krumpli.
Orvosilag idült tengeralatti bronzkór,
szigetlakó trombózis, önfertőzés.
Ám, hol van az igéretország, hol van?
Hol kéne belemerevedni csontba, bőrbe?
Tessünk, ne tessünk? Elképzelhetetlenül
szövegtelen az ütemes halandzsa.
Fölhatalmazlak – mondja mosdótál –
lélekmosásra, búzaszentelésre.
Mivel foglalkozik ön mostanában?
Jégkárbecsléssel, szófajavítással?
A sportsapkás nem is felel, csak hátrapillant.
Légyottja sürgeti. Ó, nem hiába
tett esküt égre-földre-hóra-tűzre.
Tudattalan, komondorszőrű mélyből
parittyáznak siheder bűnök.
Fölkínálkoznak újra. Papírgalacsinnal
lövöldözik a karneváli tarkót.