Alföldi Géza: Az én fajtám

Lusta, léha, konok, fáradt,
csupa unalom, duhaj bánat,
ezer bűnnel megvert fajta.
Kóró tépi, tetű marja,
ma már néha azt sem bánja!
Ha van enni, bezabálja,
ha nincs enni, koplal, szótlan;
tanultabbja üres szólam,
divat-bolond, mások majma…
hiú gőggel megvert fajta.

Mégis vallom, holtig állom:
meggyűlöltem, de csodálom!
Ha ez egyszer fel tud állni,
minden szennyet le mer rázni,
minden ködöt szét fog fújni,
maga körül szét lát rúgni,
… megremeg a világ sarka!

Furcsa faja  magyar fajta!

Elindul egy szál gatyában
világot teremtő vágyban
kapával és tilinkóval.
De hol egyszer dallal szólal,
karddal támad, ölre szállhat,
másvalaki kárba fárad.
Félkarjával folyót gátal,
hegyet hord el vasmarkával,
sivatagban rózsát termel,
száz óriást játszva elver.
Kacag az ég, les az éjjel,
ha nótával s kelevézzel
új termést hoz vén ugarra:
tunya fajta, bűnös fajta!...

Mégis-mégis hittel érzem,
az én fajtám, az én jó népem!