Ó, hogy rohannék én most Áfrikába,
üldözni buggyos török bugyogót!
Rikoltanám: éljen Tripolitánia!
S egy buja török ledöfne utána.

Ó, hogy rohannék kipirulva, szótlan,
alélt szivemmel forró partokon.
Lerongyolódna görbe kardtokom
és meghalnék egy keserű bozótban.

Ó, Áfrika, halál viaszkenőcse!
Ó, pergő por, ó, fekete vadon!
Egy magyar ifjú, alig harminc éves,
eltorzult léttel rólad álmodom.

Fekete nőid fanyarfényű bőrét
szemem egy magyar lányra veti át.
És csókolom a bronzos bőr zamatját
s a messzinél is messzibb lányt: Meát.