Papp Asztrik: A Jézushágón

Piros pünkösdre virradólag
- éjfél után három lehetett -
kimentem én is,
hogy megjárjam a Szent Hegyet.
A Hegy körül kereszt keresztet ért,
zúgott az "ékes virágszál," és szállott
föl a magasba, lobogtak a zászlók.
Előrefutottam, hogy elérjem
a Jézushágót.
S jártuk a keresztutat.
Minden szent stációnál állott,
Imádkozott egy keresztalja,
Ha végeztünk előre mentünk,
Hajtottuk egymást, űztük, kergettük
föl a magasba:
lelkünkön nagy, nehéz keresztünk:
- föl, föl a sziklás-véres meredekre,
föl, föl a jézushágós oldalakra!
S kapaszkodott a mozgó erdő,
Erdőnyi ember...
Úgy láttam, mintha mind ott lettünk volna,
Ahányunkat csak megtermett a föld,
Mind, mind, vállunkon, lelkünkön kereszttel
S előttünk ment, cipekedett az Istenember.
Piros pünkösd volt. Fent a hegy felett
Ott lobogtak a szent pünkösdi lángok.
Azóta mindig így látom népemet:
Apraja-nagyja, - vállán súlyos kereszt -
járja a Jézushágót.