Tollas Tibor: Végső magvetés

Dr. Kozma Hubának és Évának

A magvetésnek lassan vége lesz.
A szenvedések éles vas ekéje
nem hasítja fel többé testedet.
Üres köténnyel állsz a nap elébe,
hogy nincs már mag és nincsen új barázda,
a föld kiégett cserepes lapálya
magtalan puszta, homok-óceán.

Vesd hát el magad, kellesz még a földnek,
hol sáskahadként idegen szavak
száraz tarlóvá rágták szét a zöldet,
– kincses ősöktől drágán örököltet –
utolsó magként vesd hát el magad.

Ez lesz a végső, tiszta magvetés,
ha már nincsen miért és nincs kinek,
éles körmöddel kaparj új barázdát,
s a visszhangtalan, néma völgy ölén
vesd el a földbe kiáltó szíved!

Az elvetett mag bizton kikél egyszer.
A zsarnokságnak szöges boronái
ott lent a mélyben nem hagynak nyomot.
A végső győztes mindig az elnyomott.