Vas István: Októberi este a kertben

Elmentek. Sikerült. Ellenálltál.
Nem hagytad magadat elsodorni
Megint csak egy hiábavaló
Hajcihőbe. Tiszta nyereség
Ez a komor, hideg alkonyat.
Használd ki. Végezd, ami a dolgod.
Burkolózz sötét malaclopódba.
Nézd, a bíbor kaktuszdáliák
Dérverten a föld felé konyulnak.
Hat nyomorult rózsa bírja még.
Csökötten didergő napraforgók
S elfagyott cíniák, őszirózsák
Sápadtan szorongó tarkasága.
De a két fenyőfa felsötétlik
Félelmetesen. Két fölkiáltó
Jel javallja: tedd dolgodat!
Készülj, amire a kert körülötted
Készülni tanul. Philosopher
C’est apprendre à mourir – mondta Montaigne.
Kertnek is van filozófiája.
Neked hogyne volna? Percről percre
Sötétebb lesz. Kigyullad a villany
Kint, a rácson túl, és bent, a házban.
Két fenyő két puha árnycsomó
Feketébben a feketeségben.
Hallod? Súgják egymásnak a titkot:
Kettesben túlélik ezt a kertet.
Fölnyújtózva. Filozófiájuk
Nekik is van. Csak neked ne volna?
Ülsz malaclopóba burkolózva.