Sértő Kálmán: Árvák vagyunk!

Ez a föld árva fákat terem,
Kis bölcsőnek és koporsónak,
Árva magyarok hazája ez
Koronája Európának.

Nagy a mi vendégszeretetünk,
Kivétel nincs, mindenki angyal,
Sóhajtva szórakozunk este,
Harangszóval és csillagokkal.

Szemünk őrzik alázata,
Áldozatfüst a pipánk füstje,
»Miatyánk« pihen a szívünkben,
Felháborgatjuk szegényt este.

Kis gyümölcs fákat ojtogatunk
Hintjük, aratjuk a szent búzát,
Mi kötjük szomorú sírokra
A világ legszebb koszorúját.

Sóhajtó árva nemzet vagyunk,
Ha tárogatót hallunk, sírunk,
Csillagfejű költőket termünk,
Nem is akarunk mégis írunk.

Lírák lírája, mély mélységek
Vannak mibennünk mélyen rejtve,
Felmutatjuk mint szentséges pap,
Úristen trónjáig emelve.

Nincs semmi bennünk, a kenyeret,
Ha szegjük, vetünk rá keresztet,
Az ég a mi hazánkból kapja
A legtöbb, legszomorúbb lelket.

Virágok testvérei vagyunk
Elhervadunk és újra nyílunk,
Verhet bennünket az Úristen,
Mi imádjuk, mindent kibírunk.

Tele vagyunk sok diadallal,
Sóhajos, bús emlékezéssel,
A kardok kardja van minálunk,
Búsulunk csendes erős vérrel.

Nem bántunk senkit a világon,
De mihozzánk sem nyúljon senki,
Mi verést Istentől tanultunk,
Nagyon tudunk, ha kell mi verni...

Árvák vagyunk, az árvák szépek,
Vadvirágai az Istennek,
Szemünk virág, szívünkben Isten,
Harmatot sír fel, be hű könnyek...