Tollas Tibor: Óda a szabadsághoz

A filmes Gulyás-testvéreknek

A sebek lassan behegednek,
Ráhull a gyógyító idő.
A halottak sem perlekednek,
Felejtés: súlyos szemfedő.
– Minek a múltat feltakarni?
A napi gond dudvája nő.

Hajdani hősök, bujdosók
Üdülni ma már hazajárnak,
Jeltelen temetők felett
Nem kísértenek bolygó árnyak,
S hálót a vergődő jövő
Köré börtön békéje sző.

S te, ki egy népben testet öltve
Szabadság, akkor megszülettél,
Nem áshatnak el sírgödörbe,
Nem győzhet rajtad tíz süket tél;
Mert voltál s leszel mindörökre,
Mint megújuló, érlelő szél.

A cellák penészes falán,
Hiányod átüt és világol,
A tiltott szónak szárnya vagy,
Mely felrepül a némaságból,
S a tegnap föld alá fojtottat,
Meghallják mind az elnyomottak.

Hűséget adj csak: árulók közt
Ne legyek cinkos vagy eretnek,
Ha kísértések zöld kígyói
A testem köré tekerednek;
Kenyéren, vízen gazdagabb,
Ki hozzád mindig hű marad.

S így leszek hű azokhoz is,
Kiket akkor magukra hagytam,
Kik érted dacolnak ma is,
Nem melldöngető nagy szavakban,
De türelmesen, mint gyökér,
Míg idegen föld fut alattam.

Szabadság, táplálj engem is,
Ki általad emberré értem,
Bolyongjak hét országon át,
Ne legyen percnyi pihenésem.
S nyugtot vagy hazát ne találjak,
Míg fel nem oldoz egyszer népem.