Mécs László: A lélek lassan emlékmúzeum lesz

Az élet jár, kel, célok lába futkos,
a boltokban bájital, szőke rum
– s a zajló élet kellős közepében
épül, épül az emlék-múzeum.

Termek. Gyerekkor. Hernád. Első pisztráng,
mit kifogott a gömböstű-horog.
Első halál-kín. Első hősi malmom,
melyből öröm hullt. Most már nem forog.

Első betűm. Az első vízipuskám.
Az első vers. (A méhes szendereg.)
Azóta mennyi vers! Hogy ostromolták
a szívek várát! Színes hadsereg.

Az ifjúság vérlázító virágja
még spirituszban is milyen pogány!
De holt. Nem tudná visszaénekelni
se vágy, se csíz, se csók, se csalogány.

Ez itt az első szerelem batárja.
Arany. Nem csókolt csókok aranya.
Csak Hófehérke kocsikázott rajta.
Ez itt a Sors. Vasorrú vén banya.

Vallási téboly. Tiltott könyvek láza.
Önképzőköri láz. Matúra-láz.
Egyetem. Kínnal hordozott szüzesség:
legendás hőssé tesz, ha megaláz.

Kispapság. Béke-méz nyalogatása.
Isten ugart szánt: vér fut mindenütt.
A vágyaim kitömve. Naftalinnal
beszórva. Rémít holt üvegszemük.

Ez Magyarország. Volt. Ez Tündérország.
A térkép arca rád néz kedvesen.
Mikor belépsz, barátom, vess keresztet
könnyek szenteltvizével nedvesen.

Rövid tanárság. Vad erők viharja:
titán-csizmát hord a kántor fia,
Holddal, Nappal labdázik – majd mint búzát
barázda: rejti a plébánia.

Isten búzája csend méhében érik.
Halálfélelmek: földem vérzik,
Isten hullámzik millió kalászban:
a tömeg Isten-teste éhezik.

Apám belép az emlék-múzeumba,
itt várja ima-léptű jöttömet.
Szereplések. Könyvek. Szeretet-mámor,
tapsorkánokkal ünneplő tömeg.

Arcképcsarnok. Barátok, ismerősök
ezerszám lógnak a lélek-falon.
Ma múmia, mi tegnap test, öröm volt;
préselt virág, vers: a volt fájdalom.

Az ember lassan emlék-múzeum lesz:
folyton bővül, épül, s amit talál
a földön, égen, belevándorol mind,
míg máglyát gyújt belőle a Halál.