Gaál Áron: Ferencvárosi sorok

(Amikor)
Amikor még jártak a szódás lovak,
és ködmönt hordtak a kislegények,
amikor még magyar volt itt a lélek,
zamata volt ételnek és íze bornak,
hitele, igen hitele volt minden szónak.

(Szellemidézés)
Áztunk a vízben, mint Karinthyék a gőzben,
míg szellemet idéztek közben, Berzsenyit
vagy mást. Mi meg most őket:
        épp Kosztolányit,
akit nem gyorsvonat gázolt, de lassú rák
vitt el, és most mi játszunk itt, játszunk
      halált,
és igen, játszunk életet, amíg még lehet…

(Adalék önéletrajzomhoz)
Reggelre hóban ázott a város,
az ablakokban jégvirágok nyíltak,
szerelemből ébredtek a lányok,
és a fiúk izmaikat próbálgatták
-ifjú Titánok- a tükrök mélyein
lustán heverő szobákban, a téren
még nem számlálgatták az éveiket
mint én, aki hamarost ötvennégy
éves leszek, egy ilyen reggelen
ültette apám, mint magot magát
anyám még ifjú, még szép ölébe,
hogy egy vártnál korábbi hajnalon
fölsírjon az első szeptemberi ének
a Bakáts téren dr. Szüle szem előtt
csupa csatakos akarat, csupa lila görcs,
ami már akkor is vers volt talán,
ha első látásra csúf is, de igaz.