Nincs boldogtalanabb a parasztembernél,
Mert nyomorúsága nagyobb a tengernél,
Soha nyugta nincsen, éjjel-nappal hiszen a talpán köll lenni.

Már reggel jó korán ott terem az ispány,
Kezében a csákán, robotra szólítván,
Ha szavát megveti, a derest heveri, alfelét fájlalván.

Egész nap dolgozik, ingyen fáradozik,
A sok désmát szedik, meg sem is köszönik.
Ha pedig vétkezik, a tömlöcbe teszik, hol sem eszik s iszik.

Az éhes gyomromat árpakenyér tölti,
A száraz torkomat csak víz öblögeti,
A száraz túróval, hajdinagombóccal meg kell elégedni.

Otthon a dragonyos szabadon dombéroz,
Midőn porciót szed, ha azonnal nem hoz,
Seggbe rug a gonosz, azután futéroz és szakramentéroz.

Bíró az adóért, mester a stóláért,
Zsidó és korcsmáros a borok áráért,
Mindent elfoglalnak, házbul majd kihúznak, inget alig hagynak.

Cifrasággal teljes rongyos szűrdolmányom,
Bizony alig vagyon egy pipa dohányom,
Még sincsen tekintet, a tiszttartó intett, majd megfenekeltet.

Papok, noha urak, mégis tőlünk várnak,
Erősen hurcolnak, meg is pirongatnak.
Adok nagy árendát, éles szeverendát, hosszú reverendát.