Tompa Mihály: Vörösmartyhoz

Hír nélkül szunnyadoztak
  Az elhunyt ős apák,
Kik a dicső szabadság
  Csatáit harcolák.

Küzdelmeik dijában
  Arasznyi tér juta,
Hol rajtok átüvöltött
  A fergeteg zaja.

Nem volt, ki síruk ormán
  Nevelne zöld füzért,
A jogcsaták hevében
  Kiontott vérökért.

Látá az ég, s lekülde
  Kegyéből tégedet,
Hogy felrázd énekeddel
  Az alvó nemzet. -

Zengett a dal, varázsa
  Keblekbe elhatott,
S a fásult szívredőkben
  Szentebb hév gyúladott.

Sasszárnyakon repűle
  Magasztos éneked,
Majd földre, majd egekbe
  Kapott el ihleted.

Tűzszárnyalásaidban
  Kevesléd a jelent,
Küzdéseid határa
  Tovább, továbbra ment.

Megénekléd dalodban
  A vészek harcait,
Feltártad romjaikból
  Az ősök sírjait. -

És a dal, ők is élnek,
  Békén szendergenek,
Megállnak hamvaiknál
  A késő gyermekek.

Babérjaik virulnak
  A néma hant felett,
S örök időkre fűzi
  A hív emlékezet.

S mig őket álmaikból
  Életre fölhozád,
Nevednek is a legszebb
  Érdembabért fonád.

De te még boldogabb vagy,
  Mert fürtödön ragyog,
Mit a dicső apáknak
  Nem adtak századok.