Gyóni Géza: Ima a lengyel dombon

 – Ibrányi Alice úrnőnek, a Vöröskereszt főnöknőjének.

A deres dombon véres ponyva,
Halott vitéz halotti leple.
Lengyel dombon áll a gyászpompa:
Őszi virág, véres virág,
Lőszerládából egy kereszt
S száz ágyúszó a gyilkosokra.

Széttakarom a véres ponyvát,
Halott vitéz halotti leplét
S rám merevül szépséges arcod
Testvér, ki itt rohantál nemrég
S ki megharcoltad már a harcot.

Halántékod piros sebét
Megitatom forrás vizével
Fiatal állad felkötöm,
Összekulcsolom kezeid,
Testvér, ki némán fekszel itt
Bús szádban a halál ízével.

Lengyel dombok őszi virágát,
Didergő fehér margarétát
Összeszedem árva csokorba
S szívedre tűzöm szomorún.
Testvér, már tőlem úgy fogadd,
Mintha asszonyod szedte volna.

Hű asszonyod, ki mostan is
Kijár eléd a kisajtóba
Kijár elébed minden este
S nem tudja, miért szomorúbb.
Nem tudja, hogy a lengyel dombon
Én szórok már föléd virágot
És mondok egy imát helyette:

„Fogadjon meg a forró átok,
Mit fiát vesztett anya mondhat,
Mit párja vesztett kedves mondhat:
Száradjon el sátáni teste
Száradjon el az átkozottnak;

„Szemét kerülje könnyű álom,
S ha álmodik, varangyok lepjék;
Sebesedjen ki lázban bőre,
S kutyája fusson messze tőle,
Mikor megérzi leheletjét.

Undorodjon tőle a kedves,
Rohadjon el szájában méze:
Ki halálod és e vértengert
Fehér cárok pokolvárában
Valaha orvul felidézte.

Foganj, foganj meg forró átok,
Ámen, ámen!”

                              És aztán hajrá,
Hajrá csak egyre közelebb,
Hajrá új harcon, véren által,
Hol győzelem virága nyit –
Csak megszorítom hűlt kezed
Testvér, te drága, aki itt
Kibékítettél a halállal.

(Siedliska, okt.)