vitéz Somogyvári Gyula: Az asiagói Madonna

A gránátjárta régi téren
csak maga áll már csodaképpen.
Körül: romokba, összezúzva
hever sikátor, tér, meg utca,
egymásra roskadt ház, torony,
csak pusztulás és siralom.
Tán átok ül rajt, nagy, halálos,
hogy holt a kő és holt a város…


Egyetlen úr van rajt: a gránát.
Süvítve járja meg a pályát,
suhog, suhog és zúgva ledobban
és robban és robban és megújra robban
és zúzza még százszor és tépi még százszor
és omlik és romlik a tér, meg a házsor,
kezdete volt-e és lészen-e vége,
lesz-e szünetje s végzi-e béke?
Nincs ilyen szörnyű és véresen átkos
mint ez a gyászos és soksebű város,
hol a madár se rebbenti szárnyát
s egyetlen úr van csak rajta: a gránát!


S a gránátjárta régi téren
ott áll merőn és hófehéren
a bús szobor és áll a rácsa,
holdezüstbe, éjszakába.
Csoda óvja, csoda védi,
mert a küldetése égi:
véres földi siralomba
vigasztalás a Madonna.


Gránát suhog és zúgva ledobban
és robban és robban és megújra robban
és zúzza még százszor és tépi még százszor
és omlik és romlik a tér, meg a házsor
és omlik és romlik a kővel az ember,
irgalom-anyja, ó, légy kegyelemmel!


Most hallgat az ágyú, tán torka kifáradt
s rá nyomba’ seregnyi bús csapat árad.
Kőből, romokból, véres kötéssel
sápadt sebesült, nézd mennyi kél fel
és indul bicegve a „Jaj-piacán” át,
mert jaj annak százszor, kit itt ér a gránát!


Egy perc az egész és eltűnt ott hátul…


Csak egy maradt el lábnyomábul
a vérzőtestű éji hadnak,
amely az élet felé baktat
a halálmalom garatjábul.
Csak egy maradt itt, botlik, kábul…
Ifjú honvéd. – Roncs a térde.
Megroskad a szenvedésbe,
nem bírja a földi sort már
s összerogy a kőszobornál.


Vonít a gránát és zúgva ledobban
és robban és robban és megújra robban,
zizegve száll szét gyilkos darabja,
zuhogva omlik kőzuhatagja,
azután csönd. – Ó, a gyötrelem csöndje!
Jajdul a honvéd s elful a könnybe:
„Mennybéli Asszony, nézzed a vérem…
már elfolyott… s én meg nem érem
többé a hajnalpirkadást.
Én meghalok. S nem kérek semmi mást
csak azt, hogy szánjad a magyart,
ki soha harcot nem akart,
ki soha másét nem kívánta
és úgy vitték a Golgotára,
akár Megváltó-fiadat.
A te szíved, a te szavad
ott fenn a csillagok fölött
hasztalan sohse könyörög,
hát szólj egy szót, hogy nincsen vétke
s ha térdig áll is most a vérbe:
az én népem nem vétkezett…
Ó, hullasd hát a könnyedet,
hullasd reá, te jó, te szent,
mert nincsen nemzet idelent,
mely szánandóbb s hűségesebb…
Hát hullasd rá vigasztalásnak
irgalmas, tiszta könnyedet…!”


Új gránát bőg és zúgva ledobban
és robban és robban és megújra robban
és zúzza még százszor és tépi még százszor
és omlik és romlik a tér meg a házsor,
utána csönd: az ifjú holt,
felhőfátolyba bújt a hold
de lám: – csudája nagy csodáknak! –
a márványarcon könny szivárog,
lefut, lecsöppen… elveszik
s az útja csillog reggelig…


…Azóta áll e rejtelem:
könnyezik minden éjjelen.
A romvárosnak bús terén,
ha kél a hold s a méla fény
reáragyog a szép szoborra:
magyart sirat a kő Madonna…



Col. Caprile 1918. augusztus 


szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf