Endrődi Sándor: Ima II. Rákóczi Ferenc sírjánál

Elmondva a Petőfi-társaság nevében, Kassán, 1906. november 25-én

Nagy Istenünk, mindenható Atyánk,
Tekints le, esdő gyermekidre, ránk,
S hallgasd meg, mi most szívünkből kiárad,
Mély áhítattól reszkető imánkat.

Hozzánk Te mindég jó és igaz voltál,
Akkor is, Urunk, mikor ostoroztál.
Mint romlandó gályát a tengervészen:
Bősz viharokon, sűrű szenvedésen
Korbácsoltad keresztül nemzetünket,
De – megtartottál mindet.
Hitet, erőt adtál, hogy föleszméljünk,
S a pusztulás közt jobb jövőt reméljünk;
Rettentő volt a megpróbáltatásunk, –
Hogy végre bűnbánón magunkba szálljunk.

Engedd, hogy példáidból megokulván,
Bizton haladjunk rendelésed utján;
Ne rontsuk egymást széthuzással,
Sebző gyanuval, gyűlölettel,
De küzdjünk egymást védő, minden poklot
Legyőző, egetvívó szeretettel.
Szívünk, agyunk, ha kell, hadd fájjon, égjen
A szenvedések tisztító tüzében,
De forrjon össze egy nagy gondolatban,
S dolgozzék a jövőnek lankadatlan.
Engedd, Urunk, hogy bátor ésszel,
Az igazságnak erejével –
Oltárt építhessünk dicső nevednek,
A romokból, mik köröttünk hevernek.

S te jóságos, te szent, te tiszta lélek,
Ha egykor a te porba omlott lényed,
Örök hullámzásán a változásnak,
A milliókban új életre támad:
Vezesse zászlód’ teljes diadalra
Az igazságos Isten nagy hatalma,
S haljon győzelmes munkazajba
Az ős viszály, az áldatlan gravámen,
Pro patria et libertate! Ámen.