Balla László: Csillaghullás, Hipertónia
Lefutó csillagok: ezer tűzfecske rebben,
cikázik idegese rajban az ég alatt.
Most – gyilkos túlnyomás! – a vér lüktet fülemben?
Hallucináció? Vagy tücskök zajganak?
Hallgass, vér-önhóhér! E szénaszagú óra
nyugalmat intonál; s a konok cirpelés
csak sarkall: testemet is fogjam vallatóra:
e fojtó szorítás még meddig tűrhető;
s a káprázó eget is fogjam vallatóra,
hogy duzzadt méhében már hordja az idő
a percet, amikor íly elégő-fehéren
enyémet repíti a csillagtépő nyár? –
s így átível-e majd a forró messzeségen
kis leheletnyi csík – egy pillanatra bár?
1960.