Fülöp Kálmán: Ideglázban
Csipetnyi föld,
rögeiből
Kodály-muzsika
árad a forró
esti ködben...
Holnap lehet,
hogy későn
ébredek-
hajnalok fia,
gyolcs éj gyermeke.
Az éjszakai körtáncnak
már vége,
Béthel hegyéhez
indulok vele...
Ott,
lágy dombok
hajlatán,
völgykatlanok
igézetében,
ahol a
sok-sok
sarlatán
bozót les rám
a karcsú
térben,
ott,
velőkig
égő
gondban,
tüzek barnuló
hajnalán,
ahol
erdőszéli csendből
nevet ránk
ezüst
árvalányhaj,
s megmar
a kolontos csalán...
Betüláncok,
szófűzérek.
Sintér időt
rejt a holnap.
Hideg,havas
arcok árnyán
vesztegel
az öreg csónak-
hajszol
baljós
gyanakvásom,
hitem helvét,
nem adom fel
népem
nyelvét.
Vastag
kálvinista nyakam
ellenére
sem fordítom
fel a világ
Isten által
Rendelt rendjét.
Mindennapos
ideglázban
élek tüzek
lobogásán
Kis – Küküllő
mosolyában.