Fenyő László: Emigránsok

Ültek Párisban, Bécsben és
Berlinben hajdanán,
megbújva, mint az üldözött,
kávéházak zugán,
kábítva keser lelküket
füstön, kávén, dumán.

És ülnek képtárakban is
és tengerpartokon
ődöngnek templomok homályán,
hófútta útakon -
holnap hálnak a híd alatt,
vagy az ucca-padon,

Mind megcsalt szerelmesek ők,
hűtlenjük a haza
s olyik, mint pille láng körén,
halálba hullana,
hazája az a messzi láng
amelybe hullana.

Mint ha a lázmérő eltörik
és kifut a higany,
így szóródtak szét százfelé:
menekülő higany -
s leltek se jó, se rossz hazát
Európa honaiban.

Nem gyilkosok, vajákosok,
hitük bolondjai,
keresse bennük más, mi rossz
a politikai,
én láttam, sírva, egyiket
borára hajlani

a hajnali söntésben és
el nem felejthetem
bökős, keserü bajuszát,
s az a két szürke szem!
Merengtem rajt, mint odakünn
a vas szürkületen...

Társak, tér számüzöttei,
akik elől lezárt
a politika itt meg ott
egy-egy országhatárt,
futóhomok-sorsotok a
sorsomig idefájt,

engem az idő számüzött,
benneteket a tér,
én a nyelvben leltem hazát,
bennetek egy hit él -
majd oly honban találkozunk, hol
nincs se idő, se tér.