Némedy Gyula: A szakadék szélén

Katonák! Az élet értetek van,
Hiszen mindnyájan katonák vagyunk.
Tizennyolc éve pöröly már az élet,
Harcokban áll a karunk és agyunk.

Katonák! A szőlő nektek érik,
Minden bogyóban világ üstje forr.
Az életünket minden percben kérik:
Jövőnknek árnya kapunkban dobol.

Katonák! Az anyák nektek szülnek,
Méhükből pattan olyan hadvezér,
Aki előtt a gátak mind ledülnek
És lesz bőségben mindenütt kenyér.

Katonák! Csak jól vigyázzatok:
Acél sisakban, acél fegyelem!
Ha lendülnek majd lábak és karok,
A rabgyürünek nem lesz kegyelem!

Katonák! Fegyverben álltok állig,
De legfőbb fegyver legyen szivetek.
A kemény dacból titkos fegyver válik:
A harctérre »szivet« is vigyetek!

Katonák! Hűséggel nézünk Rátok,
Amíg hűséggel álltok a csatán,
De legyen arra százszoros az átok,
Akit elcsábít hűtlen karaván!

Katonák! Itt nem lehet más mentség,
Az egész világ csupa katona.
Vegyük elő a tartalékos mentét,
Hiszen szorít az átkos kaloda.

Katonák! Az élet Nektek érik,
Nektek vetünk és Nektek aratunk,
Csak álljátok a harcot vége-végig,
Míg börtönünkben levegőt kapunk!

Katonák! Nagy kincs magyarnak lenni!
E szent örökség legyen »napotok«,
Ezért kell Nektek mindent, mindent tenni,
Hogy maradhassunk mi – még magyarok!