Gyulai Pál: Szőlőhegyen

Pusztítja a phylloxera
A hegyet,
Itt bizony már szüretelni
Nem lehet.
Az ördög leszüretelte
Egészen:
A magyarnak, hejh szegénynek,
Többé bora sem lészen.

Ide s tova eltelik majd
Négy század,
Hogy a magyart emészti a
Búbánat.
Küzd a sorssal, küzd magával,
Hiába:
Félig győzi, s visszaesik
Ismét régi bajába.

De bajában, de bujában
Volt bora,
Vigasztalta, enyhítgette
Mámora.
Bele fojtá mind a kettőt,
Úgy vigadt,
Sírva vigadt, vígan búsult,
Szíve majd hogy megszakadt.

Ezután már bor nélkűl kell
Megélnünk,
Józan fővel küzdenünk és
Remélnünk.
Beh nehéz lesz... Kisértsük meg:
Hát ha tán,
Mámor nélkül, jobban tudunk
Segíteni a hazán.

Bizakodás, csüggedezés
Ide hagy,
Munka súlya meg nem ijeszt,
Bár mi nagy;
Megtanulunk várni, tenni
Mikor kell,
S amit teszünk, meg is tesszük
Egész szívvel, lélekkel.

Adja Isten!... Ide azt a
Poharat,
Igyunk egyet abból, mi még
Megmaradt.
Vigadjuk ki régi módon
Magunkat,
És új módon győzzük le majd
A mi régi bajunkat.

1886/