Dutka Ákos: A Vörös táltos

A rőzse üszke kojtorog a szérűn
S fellobban a vörös, rőt sugarú fény.
Űlnek, mintha siratók volnának
Fekete csomókba száz kaszás legény.

Hallgatnak. Messze ünneplő harangok
Pálnapra búgnak, egy ember beszél:
(A rőzse-máglyák száz, sötét pogánya
Bámulja őt a rőzse fényinél.)

- Búghatsz harang. Az istened halott rég
A tarjagos sötét ég látod hogy siket,
Üvölthet torkod, könyöröghet....
Rimánkodásra átokkal fizet.

A városokban már beszél az isten
Csodásszavú új vörös táltosa,
Nem kér harangot, nem árul kegyelmet
Az ember lelke lesz a temploma....

A rőzse lobban.... kialudt a máglya
S a száz pogány a rónaságon át
Fehér lován már közeledni látja,
A föld hatalmas vörös táltosát.