Reményik Sándor: Mint Jób...

Mint Jób, oly mélyre estél, nemzetem,
S a férgek lakomáznak
Megtöretett, fekélyes testeden,
S e testen a fekélyek, a sebek
Oly szörnyűségesek, hogy borzad tőled
És undorodik önnön gyermeked
És minden élő állat fut előled.
Mint Jób, oly mélyre estél, nemzetem.
Mint Jób, oly mélyre vettettél alá,
S királynak és bírónak ült föléd,
Kit tapostál az utcán: a szemét.
Mint Jób, oly mélyre vettettél alá.
S én mi legyek most: új Jeremiás,
Ki tíz körmével a temetőn ás
És kikaparja gyötrődve a multat,
A ragyogót és az árnyékba hulltat
És szemével a jövendőbe réved,
És nem lát jövendőt, csak véget, véget...!
Én mi legyek most: új Jeremiás?!
Vagy Cassandra legyek, ki haját tépi,
S az égő házban szeretne bennégni,
S az égő házból sikolt jajszava,
Hogy jaj, jaj, mért neki volt igaza! -
Tán Cassandra legyek, ki haját tépi?!
Szóljak hozzád népem, Jób feleségével,
Nem nyujtva enyhet és vigaszt nem hozva:
"Halj meg, poklos, az Istent megátkozva!"
Szóljak hozzád népem, Jób feleségével?!
Vagy érjek csöndben a fák gyümölcsével
S gyümölcs-érlelni hagyjam az Időt,
S a bosszút, átkot, bízzam Tereád
Isten, ki ha majd egyszer üt az óra,
Szólsz: "Kelj fel, népem, elég volt a próba"...

/1919/