Csokonai Vitéz Mihály: Cigány

Mikor Prometheus a megkészíttetett
  Sárból kigyúrta az emberi nemzetet,
Egy estve a vidám mű-látó istenek
  Vacsorára az ő házához mentenek.
Mikor már keresztet tettek sok kancsóra,
  Műhelyébe mentek ők konkokcióra,
S ottan nézegetvén a kész embereket,
  Csudálták isteni formájú képeket.
Hát egyszer eszébe a'jut egy istennek,
  Hogy egy tréfás mássát kék csinálni ennek.
Ráhagyja az egész kompánia, s végre
  Körömhegyig isznak nagyobb erősségre.
Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni,
  Az elkészűlt masszát egy halmozba túrni.
Először is Vulkán a képit megmássza,
  Mindenütt ott marad szurtos kulimássza,
Mellyet hogy megköpött Vénus útalással,
  Két szem fejérlett ki csalfa vigyorgással;
Kezét Merkúrius frissebbre drótozta,
  S enyves tolvajírral öszvefirnácozta;
Apolló béhinté hegedűgyantával,
  S éjszakákat győző kanaforiával.
Mikor elkészűltek benne a tetemek,
  A patkán állott már ez a dicső remek:
Prometheus lélek felől gondolkozott,
  Egy nagy csomó lélek-fótot előhozott,
De ki igen vastag, ki meg igen lenge,
  Ki igen durva volt, ki meg igen gyenge.
De mind cikkelyenként mégis öszveszedte,
  S eképp a setétbe öszveőtögette;
Végre megbéllelte a majom lelkével,
  Egy végből hasított vékony velezzével.
Azért olly találós, azért tud követni,
  Azért nem tud soká egy helybe űlhetni,
Azért lett kenyere világon jártába
  A fódozni való serpenyő s eszkába,
Azért henyélkedik teljes életében
  A szurtos gráciák condor kebelében,
Azért van, hogy néki legédesb nyúgalom
  A hajnalig pengő hegedű s cimbalom,
Azért tudta vinni a lopást annyira,
  Azért ragad minden enyves újjaira,
Azért tud másoknak jövendőt, mostani
  Állapotjok felől szerencsét mondani,
Ezért kedves munka a tapasztás nála,
  Mert néki is első lételt e' csinála.
Éppen ott sétál egy: én, ha illy mazúrnak
  Nem látnám, ítélném egy szárnyas Merkúrnak.
Megszóllítom: megállj! Nem felel rá. Hahó!
  Nem addig van ám a', fekete Fárahó,
Most már elsietek, utánna futtatok,
  Rólla hát többet nem historizálhatok.