Gaál Áron: Egy kívülállónak, tél előtt

Sajnállak, mert kívül maradtál,
Nem tudtad időben átadni magad,
se hitben, se harcban, se szerelemben,
míg elhagyott végül árnyékod is.

Borzongva mindig a napsütésben,
bár fecskékkel vegyülnek el szavaid,
bár virágok szirmával szárnyal mosolyod
a kéményszagú koravén szélben,

nem hazád már többé az ősz,
nem ad otthont a délután,
ismerős arcokban, ha arcodat lesed,

még megvallatva vonásaik,
nem tükrözik már életed,
semmit sem abból, ami voltál.