Rado Georges Andriamanantena: Véletlen
/kisendrasendra/
Véletlen volt talán az, hogy összefutottunk…
Véletlen volt talán az is, hogy egymást megpillantottuk…
Mégis, mintha akkor, ott elhallgattunk volna hirtelen
Mintha a szívünk és a lelkünk és a gondolataink…
Félnének, hogy szeressenek
Véletlen volt talán, hogy minden egyes csöndes szavam
ami alig volt hallható… Véletlen volt, ó persze, hogy az
ami rávett végül is, hogy meg örömmel felelj
a kiejtett szavakra… - Mint egymást – magamban…
Már akkor is szerettelek
Véletlen volt talán, hogy még ijedt voltál kicsit
s kezemet fogva, mint a gyökérbe, úgy kapaszkodtál…
Véletlen volt talán, hogy összezavarodtam, az is
és átöleltelek… Boldogságom megtalálva hozzá…
Csak ekkor volt szerelmem igazi
Véletlen volt talán, hogy magamnál tartani nem tudtalak mégsem
és akkor elmentél… Én édes véletlenségem!
A bánatom mértékét meg, emlékeim mérik
a szívemben valami súgja, csak te vagy, aki mégis
Öröklétig az egyetlen kedves…
Malagasi eredetiből /nyersfordítás alapján/ műfordította: Gaál Áron
