Földi maradványainkba hullottam, porból és hamuból pillantok démonainkra.

Ők keselyűként keringnek, artikulátlanul kacagva csapnak le hamvainkra.

Villás nyelveikkel ízlelgetik a bőrszárnyú kígyó lények , de mégsem érzik az életet;

végignyalják a talpalatnyi gőzölgő tetemet, de sehol sem lelik a búvó lelkemet.

Reszketeg mohatörzs - benne mécses pislákol. Imáról imára erősödik a lángja.

Künn felcsap a vihar, hatalmas szárnyak dagasztják a zivatart és fellobog a fáklya;

a sikító rémek, mint férgek menekülnek az árnyba, mert perzseli őket a fáklya lángja.

Hiszek egy napban, hiszek egy fényben és hiszek egy végső megmenekülésben;

átlépem árnyékom, és szárnyaimmal lelkemben lépek vissza a hajnalhasadásba.